NORVÉGIA 2023.június 14-21. (2. rész)
3. és 4. nap
Harmadik nap reggelén Dombås-ból indultunk a Roms-völgyön keresztül a trollok fala, majd a trollok útja felé. Először megálltunk a Slettafossen vízesésnél. A vízesés egy meglehetősen eldugott helyen található, egy kis híd (korábban függőhíd) vezet rajta át, a túloldalon egy árusítóhely van csupán. Utunk során a második legmegdöbbentőbb vízesés, mert olyan hatalmas erővel zúdult le rajta a víz a sziklák között, ami nem csak fantasztikus látványt nyújtott, de igazán meghökkentő is volt. Itt csak néhány percre álltunk meg, de szintén meghatározó élményként könyvelhettük el magunkban.
Utunk további részében a Romsdal-völgyön haladtunk keresztül, ahol egyre magasabb sziklafalak között autóztunk, a tiszta időben a látvány lélegzetelállító volt. Idegenvezetőnk meg is jegyezte, hogy talán most alkalma nyílik neki is meglátni a Trollok fala (norvégul Trollveggen) szikla tetejét, mert eddig mindig felhőben-ködben volt a teteje. Sajnos azonban, mire odaértünk, a pára betört a hegyek közé az óceán felől, így éppen ott nem volt teljes látványban részünk. Azonban még így is óriási, meredek sziklák vettek körül minket, még belegondolni is nehéz volt, hogy hogyan képesek emberek ezeken a meredek falakon feljutni. Ez egész Európa legmagasabb függőleges sziklafala. Ahol megálltunk, nem messze onnan volt egy régi, elhagyott vasútállomás, egy szép sárgára festett faépület, mosdóhasználatra is itt volt lehetőség, és az épület mellett egy kiállított vasúti kocsiban a német megszállásra emlékező kiállítást láthattunk.
Visszaszállva a buszunkra, innen már csupán néhány kilométernyi út választott el minket a Trollok útja (norvégul: Trollstigen) szerpentinjétől. Közvetlenül előtte még leszállhattunk a buszról fényképezni, igencsak félelmetesnek hatott lentről, ahogy láttuk a lakóautók sorát és a hatalmas buszokat kígyózni fel a szerpentinen. Még egy vízesésen átívelő hidat is láttunk, találgattunk, vajon arra fog-e majd vezetni a mi utunk is, és vajon hogy fogunk átjutni azon az apró hídon ezzel a nagy busszal… (átjutottunk!) Itt, a szerpentin előtt láttuk az egyetlen trollveszélyre figyelmeztető közúti táblát.
A szerpentin mindössze 6 km-es hihetetlen látvánnyal rendelkező panorámaút, ugyanakkor minden méterét végigizgultuk, hogy hogy fogja Gyuszi (a sofőrünk) bevenni a kanyarokat. Nagyon ügyes volt, és szerencsére itt mindenki segíti a másikat a kanyaroknál (sokszor tolatással), amik sokkal keskenyebbek, mint pl. nálunk, így nem kis kihívás bevenni azokat. Az utat egyébként télire le is zárják, nem véletlenül, és a tavaszi hóolvadáskor is nagyon kell vigyázni, főleg a híd környékén (nagyjából az út felénél van), mert óriási víztömeg zúdulhat az útra. Ez egy hágó, 1936-ra készült el 8 (!) évnyi építkezés után (a norvég teleken nem igazán haladtak vele). 11 hajtűkanyar van rajta, 930 méteres tengerszint feletti magasságban, több 9%-nál nagyobb emelkedővel. Nem véletlen, hogy voltak olyanok, akiknek olyan tériszony-érzése lett, amiről korábban nem is tudott…
Fölérve a szerpentinen több helyen volt még hó, itt egy látogatóközpont épült, bár most éppen átépítés alatt volt, mert télen elvitte egy lavina. 2012-ben épült ki ez a rész, olyan kilátópontokkal, amelyek a vízesés és a Trollok útja fölé visznek be, így teljes szépségében tárul elénk a táj és a megtett útszakasz. Mellette az olvadó hó képez sebes folyású patakot, ami szintén vízesés formájában jut le a hegyről. Szép időnk volt itt is (egyébként egész úton, Norvégiára nem jellemző, csodálatosan tiszta, meleg, napos idő, így mindent láttunk, még le is égtünk kicsit).
Innen továbbutazva még megálltunk egy újabb csodálatos vízesésnél (Gudbrandsjuvet), itt sikerült sok-sok csillagfürtöt is lefényképeznem. Talán említettem már, hogy a csillagfürt vadon él Norvégiában, így mindenhol ezerszám megtalálható az utak mentén.
Ezt követően értük el az első fjordunkat, a Stor-fjordot, Sylte településnél, itt meg is álltunk egy kis időre. Nagyon szép volt a településkép is, de az igazán izgalmas látvány a fjord volt, hiszen ekkor láttunk először ilyet, a magas hegyek közé beékelődött tengervizet. A Stor-fjord egy 110 km hosszú fjord, ez az 5. leghosszabb fjord Norvégiában. Legmélyebb pontja 679 m.
Innen végig a fjord mentén utaztunk Ålesund irányába, mely ennek a napnak a végpontja volt (és norvég utazásunk legészakibb pontja), hiszen itt szálltunk meg. A város több szigetre épült, melyek már az Atlanti-óceán partvidékén helyezkednek el. Mielőtt még a szállásunkat elfoglaltuk volna, buszunk fölvitt a 150 méteres magasságban található Fjellstua-ra, ami szó szerinti fordításban hegyi házikót jelent, egy kávézó és egy panoráma terasz található itt. De nem is ezért jöttünk ide, hanem azért, mert innen jól rálátni az egész városra, kivehetők a szigetei, így el tudtuk képzelni, hogyan is épül fel Ålesund. A szigeteket alagutak kötik össze, így autóval is viszonylag könnyen lehet közlekedni közöttük.
Innen gyalog mentünk le 408 lépcsőfokon, egy parkba érkeztünk, ahonnan már a buszunk vitt el a tenger (óceán-)parton található szállodánkba (Quality Hotel). A szállodában sajnos nem egy szintre kerültünk a lányokkal eredetileg, de szobacserével sikerült egy szintre, még ha nem is egymás mellé kerülnünk. A szobák és a szálloda több szempontból is nagyon érdekes volt, a legmodernebb berendezést ügyesen kombinálták a régről meghagyott fagerendákkal, amelyek a szoba közepén is álltak, nemcsak a plafonon voltak láthatók. A vacsora elfogyasztása után még volt lehetőség városnézésre, mi ezt kettesben tettük meg, miután bevásároltunk a közeli üzletben. A város jellegzetessége, hogy az 1900-as évek elején házainak nagy része a tűz martalékává vált, és ezután a várost egységes, Art Nouveau stílusban építették újjá, ez adja központjának a báját. Érdekes volt, ahogy a víz befurakszik mindenhová (két sziget közötti csatornák ezek), és az épületek közvetlenül a vízparton állnak, mintha a vízben lennének. Színes város volt – minden tekintetben.
A 4. nap reggelén igazi norvég nyári reggelre ébredtünk: szomorkás, ködös, párás időre, szinte az orrunkig se láttunk, de legalább ilyet is megtapasztalhattunk. Korán kellett kelnünk, hogy elérjük a kompunkat, amely a Stor-fjordon vitt át minket a túlpartra, itt a kompolás mindennapos az autósok körében. Ez is nagy élmény volt nekünk, ahogy a nagy busz (és még sok más autó) begurul a kompba. Ott ki lehet szállni a buszból, van egy nagyobb helyiség, ahol székek vannak, mint egy nagyon tágas vonatban, ablakokkal, ahol ki lehet látni, mosdókkal, ide húzódtunk a huzatos fedélzeten való ácsorgás vagy a buszban ülés helyett (ott ülhettünk eleget). A kompolás nagyjából 10-15 percet vett igénybe, már gurultunk is le a másik oldalon.
A Geiranger-fjordhoz tartottunk, ahol sétahajózás várt ránk. Előtte azonban még megálltunk egy kiépített kilátóhelyen, ahonnan csodálatos rálátás nyílt a Geiranger-fjordra, éppen egy óceánjáró szállodahajó haladt át rajta, amely a természeti képződményekhez képest aprócskának tűnt onnan.
Innen a közeli Hellesylt faluba utaztunk, hogy megvárjuk a hajónk indulását. A falucska gyönyörű fekvése, a kikötő közelében alázúduló hatalmas erejű vízesés elkápráztatott minket. Még volt egy kis időnk indulásig, így meglátogattuk a közeli szuvenírboltot.
Idegenvezetőnknek hála megengedték, hogy a csoport először szálljon be a hajóba, így a felső fedélzeten elfoglaltuk a székeket, hogy majd gyönyörködhessünk a csodás látványban, ami valóban csodás volt. Ez volt a legszebb hajóutunk az utazásunk alatt. A fjord hihetetlenül gyönyörű, mindenhonnan alázúduló vízesések, hatalmas hegyek és sziklák, néhány elhagyott gazdaság, gyönyörű látványban volt részünk. Itt láttuk a Hét Nővér vízesést, melynek meghallgathattuk a történetét is. A Geiranger-fjord egyébként szerepel az ENSZ UNESCO Világörökségi listáján is, nem véletlenül. Ez a Stor-fjord egyik oldalága, 15 km hosszú. A végén, Geiranger falunál kötöttünk ki, innen indultunk tovább, egy kisebb szerpentinen, ahonnan még sokáig gyönyörködhettünk visszanézve a fjord látványában.
Ezt követően a Briksdal-gleccser felé vettünk az irányt, végig csodálatos panoráma mellett utaztunk odáig.
Mielőtt elértük volna a gleccsert, még megálltunk egy tónál (Djupvatnet). Hihetetlen táj volt ez is: a tó szinte teljesen befagyva, körben teljesen havas hegyek, miközben egyáltalán nem voltunk magasan. Néhány kép innen:
A Briksdal-gleccser a Jostedal Gleccser Nemzeti Parkban található, a Jostedal gleccser Európa legnagyobb kiterjedésű egybefüggő gleccsermezője, ennek egyik nyelve a Briksdal. Ide ún. troll-autókkal szállítottak minket, kb. 7-en fértünk egybe. A végállomástól gyalog mentünk a kb. 700 méterre található gleccser nyúlványához. A. már járt itt egyetemista korában, döbbenetes élmény volt számára, hogy mennyit olvadt a gleccser a kb. 23-24 év alatt. Ők akkor még oda tudtak menni közvetlenül hozzá és megérinteni, nekünk erre már esélyünk sem volt. A gleccser az egyik legnagyobb élmény volt számunkra az út során, világoskék színére, a múlt egy eltűnőben lévő lenyomatára még sokáig emlékezni fogunk.
Ezen a napon közvetlenül a Jølster-tó partján volt a szállásunk, Skei-ben, hegyek ölelésében, idegenvezetőnk már rutinosan cserélte velünk a szobáját, hogy egymás mellé kerülhessünk a lányokkal.
