NORVÉGIA 2023. június 14-21. (1. rész)

Előzmények, 1. és 2. nap

A családi bakancslistánkon – az új helyek felfedezését tekintve – inkább északi területek szerepelnek, mint déliek. Nagy álmaink között Skócia, Írország, Izland, Norvégia, Anglia szerepelnek leginkább. Idénre egy nagy ugrással Skóciát terveztük be, ám egyéni szervezésben még nem szerettünk volna belevágni, elsősorban az ottani jobboldali közlekedés miatt. Így mindenképpen szervezett társasutazásban gondolkodtunk, mondván körbenézünk először így, aztán majd bátrabban vágunk bele egyénileg is. A jelentkezés során azonban Skóciáról szépen lecsúsztunk (már maga a jelentkezés folyamata is nagy megtapasztalás volt), és a várólistán is csak a sokadik helyen landoltunk. Az utazási irodával egyeztetve a fent említett úticélok is szóba kerültek, ám mindegyik nagyon népszerű, így mindenhová csak várólistára tudtunk jelentkezni. Így idénre magunk között le is mondtunk az efféle utazásról, el is kezdtünk más irányban gondolkozni, mígnem március 20-a körül megcsörrent a telefon: felszabadult 4 hely Norvégiába, a Fjordok varázsa elnevezésű utazásra. Egy napunk volt eldönteni, megyünk-e. Mivel a családi kupaktanácson mindenkinek fülig ért a szája: ez nem is volt igazán kérdés: megyünk Norvégiába! A férjem már járt egyszer egyetemista korában ebben az országban, ez az egy ok volt, ami miatt kétely támadt bennem, hiszen ő már látta az országot, tud-e vajon neki még újat nyújtani (tudott! 😊 ). Tudni kell még, hogy 4tagú családunk 3 tagja még soha nem repült, így nekünk ez is egy új és nagy élménynek ígérkezett.

Ennyit az előzményekről. Június 14-én összecsomagolva indultunk Budapestre, az autót egy hotel parkolójában hagytuk. Nem indult szerencsésen a nap, ugyanis kisebbik lányunk kapásból bezáródott a hotel mosdójába, és nem tudta kinyitni belülről az ajtót. Próbáltam tartani benne a lelket, és adni az instrukciókat, hogy próbálja kinyitni, persze nem sikerült, és ablak sem volt a helyiségen. Valószínűleg nem ő volt az egyetlen, akivel ez az eset megtörtént, mert a karbantartók már rutinosan szabadították őt ki pár perc múlva. Nagy megkönnyebbülés a nagy sokk és pánik után – végre indulhatunk a repülőtérre! (Mindebből Apa semmit nem vett észre, csak nem értette, hol vagyunk ennyi ideig). A transzferrel megérkeztünk a reptérre, ahol még bőven volt időnk az idegenvezetővel való találkozásig, így körbe tudtunk kicsit nézni, ismerkedni a számunkra még idegen környezettel. A szokásos reptéri teendők és sok várakozás után megérkezett a gépünk, amiből kiszállás, kipakolás, majd beszállás, bepakolás után végre elfoglalhattuk a helyünket. Időközben (lám, mire jó a sok várakozás!) a bőröndjeink keresztelője is megvolt, csökkenő sorrendben: víziló, kenguru és tücsök. Ezek az elnevezések aztán az egész utazás során nagy derültségeket okoztak köztünk, pláne a csomagfelvételnél, és a becsekkolásnál, mikor Víziló csak nehezen vette a szállítószalag akadályait, és a visszaúton a becsekkolásnál ’too long’ felirattal pár méter megtétele után mindig visszaérkezett a szalag elejére. Már a hasunkat fogtuk a röhögéstől! Végül a túlméretes csomagoknál tudtunk csak „megszabadulni” tőle! (hozzáteszem, hogy egyedisége miatt az egész csoport ismerte, és mikor itthon szálltunk le a repülőről, többen is mondták, hogy a mi csomagunk biztosan megérkezett, mert látták a repülőről!)

Oslo-ban fél 4 körül szálltunk le, a repülőút csodálatosan szép időben telt, nagyon sokat láttunk föntről, bár az élmény fizikailag eléggé rosszul érintett bennünket, a le-és felszállás megviselt minket. Ezzel szemben a visszaút már sokkal jobb élmény volt, bár itt végig felhők fölött jöttünk, így olvastunk egész úton.

Oslo-ból még 110 km megtétele várt ránk északi irányban, az első szállásunkig, mely a Mjøsa-tó partján fekvő  Hamar városban volt. Az úton, ami elsőre feltűnt, azok az út mentén ezerszám nyíló csillagfürtök voltak: amit itthon csak nagy nehézségek árán sikerült magról nevelnem (összesen két tő maradt meg a kikeltek közül is), ott gyomként nőnek, és egész utunk során végig pompáztak az utak mentén. A Mjøsa-tó Norvégia legnagyobb és egyik legmélyebb tava (legnagyobb mélysége 468 m), itt Hamarnál a legszélesebb: 15 km. Megálltunk egy rövid időre a Hamar Olimpiai Csarnoknál, a Vikingskipet-nél, mely egy felfordított vikinghajóra emlékeztet, sport- és rendezvényhelyszín, az 1994-es téli olimpiai játékokra épült.

A szállásunk (Hotel Victoria) elfoglalása és a vacsora után még lesétáltunk a tó partjára, ahol megnéztük a kikötőt és a világító-tornyot. Rengeteg virágzó orgonát láttunk, érdekes felfedezés volt, hogy mennyivel el van tolódva a növények életciklusa az itthonihoz képest. Mint ahogy az is, hogy minél északabbra mentünk, annál később nyugodott le a nap és sötétedett be, az első napokban például nagyon zavaró volt, hogy este 11-kor még, reggel 4-kor pedig már teljes nappali világosság van. Az első világosban töltött éjszaka után igyekeztünk az összes fényt kizárni a hotelszobákból, hogy pihenni tudjunk. Érdekes volt az is egyébként, hogy mennyire megborítja a szervezetünket a világosság, esténként egyáltalán nem éreztük magunkat fáradtnak, bármeddig fent tudtunk volna maradni. Hamarban a szállodánk a tó partján, ám viszonylag központi helyen volt, a szülők ablaka az utcára nézett, így nagyon zajos éjszakánk is volt, nem sokat aludtunk.

A bőséges reggeli után észak felé indultunk a Mjøsa-tó mentén Lillehammerbe, mely szintén e tó partján fekszik. Először a tóparton álltunk meg egy fotószünetre, majd a Maihaugen Skanzenben (szabadtéri néprajzi múzeum) tettünk látogatást. Itt teljes keresztmetszetét láthattuk a norvég korabeli építészetnek, ízelítőt kaphattunk az egymásrautalt népéletből, a korabeli szokásokból. Norvégiában ez a legnagyobb skanzen, mintegy 185 épülettel. Láttunk itt egy 1150 körül épült fatemplomot, ahol beülhettünk a szekrénypadokba is. A skanzen környezete is nagyon szép, sok-sok fával és növénnyel, igazán kellemes volt az ott tett séta.

A Maihaugen-skanzen Lillehammerben:

Lillehammer nevét a legtöbben az 1994-ben itt megrendezett téli olimpia révén ismerhetjük, turizmusa is erre épül gyakorlatilag. A két síugró sánc már messziről látszik, ahogy közelítünk a település felé. Buszunk a síugró sáncok tetejénél rakott ki minket, ahonnan kb. 700 lépcsőn jöttünk le, miközben csodaszép panorámában gyönyörködhettünk Lillehammer-re és a Mjøsa-tóra. Szerencsénk volt, mert a sportolók éppen edzettek, így nagy élmény volt látni őket ugrás (repülés) közben. Mindenki videózta és fotózta őket persze. A sáncok után megnéztük Lillehammer sétálóutcáját, itt volt egy kis szabadidőnk nézelődni, és ebédelni is futotta egy pizza erejéig.

Innen a Ringebu-i árbóctemplom felé vettük az irányt, ahol megtekinthettük az 1220-as években épült árbóctemplomot. Norvégiában több helyen épültek ilyen templomok, sajátosságuk a függőlegesen felállított hatalmas gerendák (árbócok), melyek az egész épület vázát alkotják. Teljesen fából épültek, a ringebu-i viszonylag nagynak számít, mert 300 fő befogadására alkalmas. Általában csak a főhajó épült meg először, és csak 4-500 évvel később bővítették őket kereszthajóval, ahogy a növekvő népesség megkövetelte. Norvégiában egyébként államvallás van, a népesség nagy része evangélikus (kb. 80%), de elfogadók a más vallásúakkal szemben is, ám ezeket csak kevesen gyakorolják az össznépességen belül. Az egyház feje a király, 11 püspökség van, és kb. 1600 templom és kápolna Norvégia-szerte.

A Gudbrands-völgyön keresztül (hegyek és sebes folyók) érkeztünk második szálláshelyünkre, Dombås-ba, ami egy kisebb, mintegy 1200 lakosú település a Gudbrands-völgyben. Szállásunk a Dombås-hotelben volt, a központtól kb. 400 méterre, festői helyen. Este még körbenéztünk a falu központjában, „találkoztunk” az első troll-lal, és két pézsmatulok is emlékezetessé tette a helyet. Este még kiültünk a domboldalra, ahonnan havas hegyek és az alatta elterülő völgy szépségeiben gyönyörködtünk. Ez a szálláshely maradt talán az egyik legemlékezetesebb számunkra.