• Zöldségeskert

    Tél alá vetés

    A címben említett fogalom számomra teljesen új volt, amikor pár éve találkoztam vele. Azt hiszem akkor, kb. három évvel ezelőtt ültettünk először fokhagymát ősszel, mivel nekünk a tavasszal ültetett fokhagyma sosem sikerült, vagy egyszerűen eltűnt a talajban, vagy kisebb fejek…

  • Otthon

    Fermentálás ismét

    Ismét sütőtökös poszt következik 🙂 A tavalyi évhez hasonlóan idén sem érett be az összes sütőtök a kertben, bár most időben vetettük, mégsem. A leszedés után még napos helyre tettük a tököket, így még sokat értek, ám így is maradt…

  • Otthon

    Sütőtökös pite

    Idén sok sütőtök termett a kertben, ezért most sokszor az asztalra kerül nálunk. De hogy ne csak mindig sült sütőtökként együk, ideje volt új formában is kipróbálni. Így készült ez a sütőtökös pite, ami ugyan nem ízlett a család fiatalabbik…

  • Zöldségeskert

    Ködös novemberi reggel a konyhakertben

    Ezekben a napokban minden reggel óriási ködre ébredünk, amin csak nehezen tudnak áttörni a nap sugarai, bár eddig minden reggel a nap lett a győztes. Szépen hullanak a levelek, mi pedig szorgosan gereblyézzük őket, és takarjuk velük az ágyásokat. Azt…

  • Otthon

    Linzer és emlékezet

    Nemrégiben linzert sütöttem, és sütés közben elkalandoztak a gondolataim. Korábban is többször sütöttem már linzert, a lányok nagyon szeretik, de mivel eléggé időigényes az elkészítése, ezért csak ritkán kerül rá sor. Aztán egy pár éve, nagynéném lep meg ezzel mindig…

  • Díszkert

    Kopogtató

    Idén először tettem a kapunkra kopogtatót, tavasszal egy nagyon szépet sikerült beszereznem. A sikerén felbuzdulva úgy döntöttem, hogy ősszel lecserélem egy őszi hangulatúra, és megpróbálom saját magam elkészíteni. A kopogtató alapja szalmakoszorú volt, amire ragasztópisztollyal rögzítettem a terméseket, díszeket: túlnyomórészt…

  • Díszkert

    Elmúlás…

    Megérkezett a november, Enyészet hava. A völgybe bekúszott a köd, reggel vastag párába burkolóznak a hegyek, ők is fáznak. A selymesen meleg októberi napok helyébe hűvös, csípős reggelek és napok lépnek. Most még színes a táj – hála a fák…