Sütőtökös pite
Idén sok sütőtök termett a kertben, ezért most sokszor az asztalra kerül nálunk. De hogy ne csak mindig sült sütőtökként együk, ideje volt új formában is kipróbálni. Így készült ez a sütőtökös pite, ami ugyan nem ízlett a család fiatalabbik felének, szerintem viszont nagyon finom, harmonikus ízű volt.
A recept:
A tésztához 20 dkg lisztbe belemorzsolunk 10 dkg felkockázott hideg vajat, majd hozzáadunk 5 dkg cukrot, 1 egész tojást, egy csipet sót és két kanál vizet, majd gyors mozdulatokkal összegyúrjuk a tésztát, és hűtőbe tesszük legalább egy órára.
A töltelékhez:
Ehhez a recepthez előre meg kell sütni a tököt, és az így nyert sütőtökpüré a krém alapja. Először azonban 3 tojást habosra keverünk 15 dkg porcukorral és egy csomag vaníliás cukorral (én ezt a mennyiséget csökkentettem, de a mi ízlésünknek még így is kicsit túl édes lett, érdemes azzal kalkulálni, hogy a sütőtök önmagában is édes), majd hozzáadunk 1 teáskanál fahéjat, egy fél tk. szegfűszeget, fél tk. őrölt gyömbért, 0,5 dl tejet, 2,5 dl tejszínt, a sütőtökpürét (kb. 40 dkg) és egy evőkanál lisztet.
Az egy óra letelte után kinyújtjuk a tésztát, a piteformába helyezzük, és beletöltjük a krémet. 170 C fokon 40 percig sütjük. Érdemes megvárni, amíg kihűl, és csak azután tálalni. Mennyei!
(2022. november 06.)