Áldás hava
Beköszöntött július, régi nevén Áldás hava. Eleink, akik együtt éltek a természettel, nem véletlenül nevezték el így ezt a nyári hónapot. Sarlós Boldogasszony napján (2-án) megkezdődött az aratás, mely nem csupán az egyik legnagyobb munkát jelentette a közösség számára, hanem…
Hírek a konyhakertből
A sok eső előhozta a gyomokat is, de mára túljutottunk az ágyások kigyomlálásán és mulcsolásán, így minden szép tiszta és rendezett. A letermett borsószárakat sarlóval vágtuk le, így a gyökerek a talajban maradtak, hogy továbbra is dúsítsák azt nitrogénnel, a…
Napforduló után
Túl vagyunk a nyári napfordulón, lassan az év fele is eltelik. Ebben az időszakban a legrövidebbek az éjszakák és leghosszabbak a nappalok, a Nap ilyenkor delel a legmagasabban. Az élővilág, így a növények is, évszázadok óta alkalmazkodtak a teremtett rendhez.…
Nyári mozaik
Az utóbbi egy hétben beköszöntött az igazi nyári meleg, talán már ideje is volt így június végén. Gyorsan tettem is egy kört a kertben a fényképezőgéppel, hogy megörökítsem a legszebben nyíló növényeket. Legnagyobb meglepetésként kinyílt a vörös méhbalzsam (Monarda Pink…
Napisten havában
A székely naptárban június havát Napisten havának nevezik, hiszen ebben a hónapban még egyre növekszik a külső fény, vele együtt nyújtózkodnak az új hajtások a növényeken, ám május (Ígéret) havának üde, friss zöldje egyre mélyül, az új hajtások már egyre…
Nyárelő
A tulipánok elvirágzása után, a mi ágyásainkban – a virágzás tekintetében – volt egy néhány hetes szünet, hiszen az íriszeket leszámítva, nem virágzott semmi. Igaz, az időjárás sem volt kegyes hozzájuk, az éjszakák még mindig hidegebbek voltak, mint az ilyenkor…
Eden Rose
Még egy szépség mára – Eden Rose késő nyári virágzása:
Július eleji körkép
Július eleji körkép a kertből, emlékeztek még az égig érő napraforgóra? Ő is kinyílt és a többiek is, hála a kismadarak téli ügyetlenségének. (A képek 2022. 07.05-én készültek)