Áldás hava

Beköszöntött július, régi nevén Áldás hava. Eleink, akik együtt éltek a természettel, nem véletlenül nevezték el így ezt a nyári hónapot. Sarlós Boldogasszony napján (2-án) megkezdődött az aratás, mely nem csupán az egyik legnagyobb munkát jelentette a közösség számára, hanem a gabona betakarítása jelentette számukra az Életet, hogy a szűkös téli hónapokban is jusson eledel a család és a közösség asztalára. Nem csak magukra gondoltak ilyenkor: egy kis területet aratatlanul hagytak, hogy jusson az ég madarainak és a jövő évi jó termés megalapozásának reményében is.

Ebben a hónapban a leggazdagabb, legbőségesebb a természet asztala: érnek a gyümölcsök, szedhetők a finomabbnál finomabb zöldségek. A kertben ilyenkor az öntözés adja a legtöbb munkát, és megkezdődnek a befőzések is. Az ekkorra teljesen kiürült kamra feltöltése volt régen az egyik legfontosabb feladat, hogy télen, a szűkös hónapokban legyen mihez nyúlni, ha megéhezik az ifjú nemzedék. Ha jobban belegondolunk, őseink egész nyáron azért dolgoztak, hogy amit lehet, begyűjtsenek, elraktározzanak télire. Manapság, amikor a modern házakban már kamra sincs, és bármikor bármit leemelhetünk az üzletek polcairól, ezt még elképzelni is nehéz.

A dísznövények is egyre jobban berobbannak júliusra, ezerszám ontják virágaikat, szorgosan gyűjtenek rajtuk a beporzó rovarok, ők még raktároznak, bennük még él az ősi tudás, nem irtotta ki a modern élet… A nap ezekben a hetekben jár legmagasabb égi útján, megerősítve a fényeket és a színeket: minden harsány, élénk, életigenlő.

Akárhányszor a kert felé visz utam, mindig megállok egy pillanatra (vagy gyorsan visszafutok a fényképezőgépért), gyönyörködni az éppen nyíló virágokban, valóban áldás ez a sok gyönyörűség és a munkánk nyomán feltámadó élet.