Márciusi virágzók
Ahogy megjött a jobb idő, én teljesen elvesztem a kertben, emiatt nem is volt időm írni a blogra! Legtöbbször egész nap kint voltam, metszettem, mulcsoztam, átültettem, veteményeztünk a magaságyásokban, zöldségeskertben, emellett nem kevés munka volt a tóval is. Rengeteg új növényt is ültettünk, erről már írtam. Múlt hét péntekre lement a munkák zöme, még egy pár metszeni való maradt (a nyári orgonákat csak áprilisban szoktam metszeni, még megvárom vele az e hétre jósolt fagyokat, illetve a díszfüveket sem vágtam még vissza emiatt). Még jó, hogy közben azért néha kivittem a fényképezőgépet, így a legszebb pillanatok csak meglettek örökítve! Az utóbbi két hét – szerintem a szokásosnál – melegebb időjárása beindította a növényeket, sok olyan növény is virágzik, ami pár héttel később szokott.
Márciusi virágzások:
Március 13-án készült képek:
Március 17-én készült képek:
Március 19-én készült képek:
Március 24-én készült képek: