Önellátó biogazdálkodás, vagyis permakultúra
Ahogy ígértem az előző bejegyzésben, néhány szót szeretnék írni a permakultúráról is, bár a gazdálkodás ezen formáját alighanem ismerik azok, akik fogékonyak e témák iránt, sőt többen így is gazdálkodnak.
Egy kis elmélet
A permakultúra lényege és eredménye kell, hogy legyen az olyan kertművelés, mely amellett, hogy ökogazdálkodást folytat, összeköti a gazdálkodás valamennyi elemét, így egy egységes ökológiai szemléletben gondolkozik. Mindennek hozadéka, hogy miközben a munka csökken, az egyes elemek produktivitása, vagyis a haszon nő. Mindebben az ökológiai teljességben benne van az ember is, mint az egész része, és bele kell kapcsolódnia az értékesítésnek, hiszen az egész a kisközösségek létrejöttével és pozitív hatásaival éri el a megfelelő egységet. Közelít tehát a természetes ökoszisztémák stabilitásához és változatosságához. Olyan gazdasági rendszereket hozunk létre tudatosan, amelyek előbb-utóbb önellátóak lesznek, maguktól is működnek, és feleslegessé teszik azoknak a ráfordításoknak a túlnyomó részét, amelyeket egy hagyományosnak mondott gazdálkodás megkövetel magának.
És a gyakorlatban…
Néhány példa a teljesség igénye nélkül:
Nem metsszük a gyümölcsfákat, ha nem szükséges: helyette inkább alkalmazkodunk a szakaszos, általában kétévenkénti nagy terméséhez. A permakultúrás elveket vallók szerint, csak minimális beavatkozásra van szükség, ilyen lehet a túl hosszúra nyúlt ágak visszavágása, az öreg fák fiatalítása, a fiatal fáknál a koronaalakítás. Se nem több, se nem kevesebb.
Tarackirtás takarásos módszerrel: a tarackos területet betakarjuk valamivel, a fénytől elzárt növényi részek így nem fognak újra kihajtani. Ugyanígy a talajtakarás (mulcsozás), kapálás, sőt ásás nélkül: az ágyások közét valamilyen mulccsal (szalma, széna, levágott fűnyesedék, fenyőkéreg) betakarjuk, így egyidejűleg komposztálunk és megvédjük a területet a kiszáradástól, a giliszták elvégzik a munkát helyettünk.
Ha baromfit tartunk, gyümölcshullás idején engedjük be őket a gyümölcsösbe, így a lehullott gyümölccsel együtt a bennük lévő kártevőket is elpusztítják. Egyidejűleg a kert trágyázása is megoldott.
Tervezés nélkül nem megy…
…ez sem, mondhatnánk. Ahhoz, hogy egy permakultúrás rendszert megfelelően alakítsunk ki, nagyon fontos előre megtervezni azt. És még így is, ahogy gyarapszik a tudásunk az évek folyamán, úgy változik a gazdálkodásunk és a terület kialakítása is. A legfontosabb első lépés, hogy figyeljük meg a területünket, és ahhoz alakítsuk az elképzeléseinket, ne pedig fordítva történjen. Figyeljük meg, hogy az adott területen milyen növények érzik jól magukat, és aszerint tervezzünk. Persze ehhez nem árt egy kis növényismeret sem. Tájékozódjunk, kérdezzük meg a szomszédokat, és semmit ne erőltessünk a területre.
Városban is lehet!
Ne higgyük, hogy gazdálkodni csak akkor lehet, ha több hektáros területtel rendelkezünk. A permakultúrás szemléletű gazdálkodás elkezdhető a legkisebb kertben is, sőt ma már szép számmal akad olyan példa is, hogy nagyvárosok ún. közösségi kertjeiben folyik biogazdálkodás. Érdemes erről is tájékozódni. Ugyanakkor sokszor már egy-egy erkély is elegendő, hogy belevágjunk. A városok sokszor nagyobb előnnyel rendelkeznek a növénytermesztés tekintetében, hiszen a betonfelületek miatt a hőmérsékletük magasabb, mint egy kitettebb területé.
Aki bővebben szeretne erről a témáról olvasni, annak ajánlom Baji Béla könyvét, aki nagy tekintély a témában, és a gyakorlatban a tiszafüredi Pitypangosportán is alkalmazzák a permakultúrát, érdemes a blogjukat olvasgatni.
