Őszülünk…
A cserepesek egy része is felvette őszi-téli „ruházatát”: csarabok és árvácskák kerültek beléjük, így hoznak majd színeket a szürke, borongós, őszi és téli napokba. Időközben megvolt az őszi tök-szüret is, sütőtök és luffa (ez utóbbiról majd külön bejegyzésben számolok be)…
Októberi pompa
Három napja megérkezett az ősz, két reggel mínuszokkal, ma pedig egész nap igen erős, viharos délkeleti széllel. Bevallom, nem esett jól a hosszú, meleg nyárutó (?), őszelő (?) után, ez így erősen drasztikus váltás volt. Persze tudom, hogy most van…
Szép őszi napok
Gyönyörű őszi napok vannak mögöttünk, melyeket sokszor inkább nyáriasan melegnek érezhettünk. Az igazi ősz – egy-két hűvösebb naptól eltekintve – a mai napig váratott magára, ma reggelre már 2 C fokra hűlt a hőmérséklet, így lassan beállunk az ilyenkor szokásos…
Szellőrózsák
Néhány éve volt egy egészen különleges, kék színű tavaszi szellőrózsa a kertünkben, ami sajnos egy-két év alatt eltűnt, nagyon sajnáltam, mert igazán gyönyörű volt. Utána emiatt le is mondtam róluk, de a kertészeti blogokat nézve, mindig csodáltam őket, és főleg…
Kínai lilabogyó
Ez a második ősz, hogy a két éve elültetett kínai lilabogyó (Callicarpa bodinieri) megörvendeztet minket lila bogyócskáival. Tavaly még csak néhány bogyó volt rajta, de idén szép nagyot nőtt a növény, és most minden levele telis-tele van apró lila (és…
Portrék őszelőn
Készítettem pár közeli fotót az éppen virágzó dísznövényekről. Még nem érzik az ősz közeledtét, hála a kellemesen meleg, nyarat idéző időjárásnak.
Tél alá vetés
A címben említett fogalom számomra teljesen új volt, amikor pár éve találkoztam vele. Azt hiszem akkor, kb. három évvel ezelőtt ültettünk először fokhagymát ősszel, mivel nekünk a tavasszal ültetett fokhagyma sosem sikerült, vagy egyszerűen eltűnt a talajban, vagy kisebb fejek…
Fermentálás ismét
Ismét sütőtökös poszt következik 🙂 A tavalyi évhez hasonlóan idén sem érett be az összes sütőtök a kertben, bár most időben vetettük, mégsem. A leszedés után még napos helyre tettük a tököket, így még sokat értek, ám így is maradt…