Vásár Tahitótfalun – 2019. szeptember 29.

Elérkezett Szent Mihály napja, amire már régóta készültem sok munkával és persze lelkiekben is. Ezen a napon belekóstolhattam a kézműves vásárok “másik” oldalába, amikor nem mint nézelődő vagy vásárló vagyok a vásáron, hanem eladóként vagyok jelen. Azt hiszem ennek a vásáros létnek is – mint bármi másnak – rengeteg előnye és hátránya van. Ez utóbbiak közé sorolnám a vasárnap reggeli koránkelést (fél hatkor ugrottam ki az ágyból, és mi még viszonylag közelről jöttünk, mindössze félórás volt az út), az utazást, a csípős, harmatos reggelt, amikor a fűtől elázott zoknink még 10 órakor is vizes volt, a gyors kipakolást és a hosszú napot.

De mindezek eltörpülnek a nap végére mindazon pozitívumok hatására, amit a nap folyamán zártunk a lelkünkbe: a sok pozitív visszajelzés, a gyerekek reakciója, az arcukon felcsillanó öröm, a találkozások, a sok megélt tapasztalat, jószándékú emberek által adott tanácsok, a nap végére a jóleső fáradtság, a lányaimnak adott élmények, a reggeli ködbeburkolózott hegyek látványa utazás közben, a napfelkelte, amit másként biztos, hogy nem láttam volna ezen a napon, és a sort még hosszan tudnám folytatni…

Ha egy mondatban szeretném összefoglalni a napot, akkor talán azt mondanám: meghatározó élményekben, sok pozitív tapasztalatban gazdag napot éltünk meg idén Szent Mihály napján, de a nap végére bizony nagyon elfáradtunk! 🙂