Adventi lélektúra
Számomra az advent nem elsősorban a külsőségekről szól, sokkal inkább próbálom megélni minden adventben annak eredeti lényegét, azt, hogy az élő Isten megtestesült, emberré lett, hogy mi emberek megszabadulhassunk bűneinktől és az egyetlen igaz úton járhassunk. Így az advent még a sötétség, a várakozás, a készület időszaka, hogy majd december 24-én halkan, csendben megszülessen a fény, a gyertyaláng fénye. (Ezért nem világítjuk ki a házunkat, mert a fénynek majd csak Szentestén kell megszületnie. Addig is sötétben és csendben várakozunk. Jól szimbolizálja mindezt az adventi koszorún hétről-hétre fellobbanó egyre több láng, ahogy egyre több a fény, úgy érünk el a karácsonyhoz).
Idén ezt a várakozást egy adventi lélektúra segítségével is sikerült mélyebben megélni, melyen ma vettünk részt. A túrát egyedül, ketten-hárman lehetett végigjárni, a mintegy 5 km-en 7 állomás segítségével kerülhettünk közelebb lélekben a Megváltó megszületéséhez. Ebben gondolatébresztő idézetek, elmélkedések, szentírási szakaszok segítettek nekünk, melyek az állomásokon dobozokban elrejtve vártak ránk. Ajándékként még egy-egy idézetet is elhozhattunk.
Ha valaki szeretné végigelmélkedni az otthonában ezeket az állomásokat, annak ideteszem a linket, de Esztergomban a következő pár napban még végig is járható. http://lampagyujtogato.hu/category/adventi-lelektura/
Az állomásokon érdemes sorban végigmenni, hiszen így érünk el a végére a legmagasabb, legmeghatóbb pontra.
Szeretnék megosztani veletek egy verset a túráról, így az advent végére, karácsony-indítónak:
Füle Lajos: Ha csendben lennél
Ha csendben lennél… Lenne rá okod,
tán felfigyelnél, mint a pásztorok.
Ők hallottak és láttak, mert lehet
az éjszakában angyaléneket
hallani, csak a lélek csendje kell
hozzá, mikor nem ember énekel,
mikor felülről jön az üzenet,
mikor VALAKI nyitja füledet,
s az Ég, a Föld, a LÉLEK, az anyag
beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad.
Ha csendben lennél, szinte hallanád
a molekulák termikus zaját,
sőt hallanád – a földi zaj helyett –
égi Igét és angyaléneket,
szívig elérőt és csodálatost,
s véget nem érő ünnep jönne most!
(A képek az első és a második állomáson készültek)